Statikus elektromosságnak nevezzük az anyagok elektrosztatikus feltöltődését, mely általában két anyag érintkezésekor keletkezik. Az érintkezés, vagy a súrlódás során mozgásba lendülnek az anyag részecskéi, melyek pozitív és negatív töltésű ionokból állnak. Az anyagok szétválasztását követően, az anyag részecskéi között elektronáramlás jön létre, így az egyiken elektronhiány, a másikon pedig elektrontöbblet keletkezik. Ez a létrejött elektromos mező jelenség maga a statikus elektromosság. Az elektromosság nagysága függhet az egymással kapcsolatba lépő anyagoktól, a súrlódás és a szétválasztás intenzitásától és a levegő relatív páratartalmától. Az alacsony páratartalom, a száraz, vagy túl száraz levegő, például télen, a fűtési időszakban, nagyban megnöveli az elektrosztatikus kisülés veszélyét. Az elektrosztatikában fontos tényezőt jelent a nedvesség. Ha a környezet túl nedves, akkor az elektronok és a protonok töltés egyensúly hiánya nem marad meg egy hasznosítható időintervallumig. Ismeretes, hogy a légköri páratartalmat a nedvességgel mérjük. Ha a nedvességtartalom magas, az anyagok felületén párabevonat képződik, ezzel egy alacsony ellenállású utat biztosítva az elektronáramlás számára. Ez az út a töltések újrakapcsolódását segíti elő, és ennek következtében kiegyenlíti a töltésegyensúly hiányát. Fontos azt is tudni, hogy melyek azok az anyagok, melyek vezetik az elektromosságot, és melyek azok, amik elnyelik. Például a fémek, és az emberi test is vezető, viszont a műanyag, és a levegő jó szigetelő anyag. A fémekkel, fémmegmunkálással, elektronikával foglalkozó gyárak, üzemek számára kiemelten fontos a statikus elektromosság elleni védelem. Az elektrosztatikus kisülés több következménnyel járhat. A jelenség magához vonzza a kisebb részecskéket, például a port, ami az anyagok károsodásával járhat. Továbbá szikra keletkezhet, ami a berendezések tönkremenetelét, vagy akár tűzbalesetet is okozhat.

Az elektronikai ipar, illetve a mikroelektronikával foglalkozó cégek számára kiemelten fontos a hatékony ESD védelem, melynek egyik tényezője a levegő megfelelő páratartalma. Az optimális szint megtalálása, mely évszakonként eltérő lehet, elengedhetetlen a szakszerű gyártási folyamathoz. Ha a környezet túl nedves, az páraként csapódhat le az egyes berendezéseken, rontva ezzel a folyamatot, az eszközöket. A túl száraz levegő sem tesz jót, mert minél szárazabb a levegő annál inkább nagyobb a statikus elektromosság valószínűsége. A tűzbalesetek is sokszor az anyagok között fellépő elektromosság miatt következnek be. A statikus elektromosság kiküszöbölése megoldható a megfelelő párásító berendezés kiválasztásával. A számítógéppel vezérelt technológiával szabályozható páratartalmat biztosítunk, hogy a gyártási folyamatoknak megfelelő, és előírt környezetben történjen a termelés. A számítógépes vezérléssel a szükséges értékben állítható be a levegő páratartalma, mely igény szerint változtatható. Az ipari párásítás során, olyan szakszerű és pontos alkatrészekkel dolgozunk, melyek megkönnyítik és elősegítik a rendszer felügyeletét, s jelzik az esetleges hibákat. Korlátlan négyzetméteren alkalmazható a párásító rendszer, mely a számítógépes összeköttetésnek köszönhetően mindenhol egyforma értékű páratartalmat produkál. A rendszer pormegkötő tulajdonsága is hasznos, mert a legapróbb részecskéket is felfogja, így a felhasznált anyagok megóvhatók a károsodástól. A szabályozható páratechnológiával növelhető a termelési hatékonyság, elkerülhetőek a tűzbalesetek, minek eredményeképpen kiszámíthatóbb gyártást, biztos profitot könyvelhetünk el.
További információért keresse bizalommal az Evocool csapatát!
